A félhold körül
2010. máj. 23. 11:11 - írta danielmarionAmellett, hogy a török kor építészeti emlékei évszázadok óta elválaszthatatlanok Pécstől, a török kultúrát bemutató programsorozat azért is indokolt, mert idén Isztambul is Európa kulturális fővárosaként bizonyíthat. A Művészetek és Irodalom Háza által életre hívott és gondozott Utazás a török félhold körül fesztivál célja, hogy néhány hétig az építészet mellett a mai török kultúra más elemei is megjelenjenek a városban. A háromhetes program gazdag ízelítőt nyújt: Törökország különféle részeiből és művészeti területeiről érkeznek zenészek, táncosok, filmesek, fotósok, de hangsúlyos szerephez jutnak azok a magyar előadók és szakemberek is, akik avatott ismerői, tolmácsolói a török nép hagyományainak, történelmének, vallásának. Természetesen nem maradnak el a gasztronómiai bemutatók, kóstolók és kézműves vásárok sem.
Jelöltek kényszerből
2010. máj. 23. 10:51 - írta danielmarionA PiS nem taktikai megfontolások, hanem a szmolenszki szerencsétlenség miatt kényszerült Lech Kaczyński helyett az ikertestvérét harcba állítani. Jarosław Kaczyński helyzete ugyanakkor rendkívül nehéz. Meghalt a testvére, aki egyben a legfontosabb politikai támogatója volt, s vele együtt a balsorsú repülőgépen ott volt a PiS szinte egész vezetősége - akik a legfontosabb szerepet játszották volna a politikai harcban. Ráadásul már hetek óta kritikus állapotban, kórházban fekszik édesanyja, akihez a nőtlen és gyermektelen Jarosław erősen kötődik.
Az alig másfél hónapos kampány egyik félnek sem kedvez. A szmolenszki szerencsétlenség után az alkotmány mégsem hagyott más lehetőséget: az új államelnököt legkésőbb július 4-én meg kell ismernünk. Ekkor lesz a választás második fordulója, mivel arra, hogy már az első körben eldőljön a harc, egyre kevesebb az esély. A felmérések szerint április elején a PO jelöltjének nagy előnye volt Kaczyńskivel szemben (akár 54:28 arányban), mára viszont a Komorowskit és Kaczyńskit elválasztó távolság 10-12 százalékpontra zsugorodott.
Komorowski, aki a Szejm elnökeként ideiglenesen az államelnöki teendőket is ellátja, kevésbé markáns egyéniség. Sokéves antikommunista múlttal rendelkezik, még a börtönt is megjárta, és tapasztalt politikus, ugyanakkor a lengyelek inkább az ötgyerekes családapát és az örökké másodvonalas tisztségviselőt látják benne, akiről mindent lehet állítani, kivéve azt, hogy karizmatikus volna. Bajszos, joviális képéhez igencsak illik a "gróf" gúnynév, amelyet kollégái adtak neki, mivel litvániai főnemesek leszármazottja.
Ki a jobbik? Újabb jelöltek a köztársasági elnöki posztra
2010. máj. 23. 10:45 - írta danielmarionSzokatlannak ígérkezik az államelnöki választási kampány Lengyelországban. Formálisan már elkezdődött, bár a másfél hónap múlva esedékes csatára készülődő táborok egyelőre csak szemlélik egymást. A posztra pályázó politikusok elvétve szólalnak meg, akkor is gondosan kerülve a nyílt összecsapást. Mindehhez jól jön az a kézenfekvő ürügy, miszerint tiszteletben kell tartani a nemzeti gyászhangulatot az alig egy hónapja történt szmolenszki szerencsétlenség után. Valószínűbb azonban az a magyarázat, hogy egyik félnek sem volt ideje felkészülni a sors hozta fordulatra. Néhány hete senki sem gondolhatta, hogy október helyett a lengyel választóknak már június 20-án urnákhoz kell járulniuk. Ráadásul úgy, hogy Lech Kaczyński és Jerzy Szmajdziński, a baloldal jelöltje már nincs az élők sorában, a harmadiknak, Bronisław Komorowskinak, a PO elnökjelöltjének pedig félig-meddig meg van kötve a keze.
